Debbie

 Debbie Macomber
Kereszteződések


A napokban olvastam ki ezt a könyvet, ami nem mondom, hogy túlságosan könnyű olvasmány lett volna, és  egy kérdésben is nagyon elgondolkodtatott.
Még pedig abban, hogy a fiatal apáca jelölteket hogy formálják át a zárdában.
Hogyan törik meg az egojukat, hogyan veszítik el az önazonosságukat.
Levágják a hajukat , és eltiltják őket a családjuktól is az első években.
Folyamatosan meg kell alázkodniuk a rendtársaik előtt.
Például egy évig alig szólalhatnak meg.
Mindezt csak azért, hogy jobban magukba szálljanak, hogy az agyukat ne foglalja el más gondolat, mint a vallás, és az Isten.

Pár rövid részlet:
Egyik nővérjelölt pl. krumplit hámozott 1 évig, amit a végén nagyon utált. mikor is a főnökasszonyt kérte, hogy adjon neki más feladatot. Ez volt a válasz:
"- Ezeknek a világias feladatoknak az ellátása nagyon is fontos dolog.
Krumplihámozás közben megtanulhatja, hogyan tegye félre saját akaratát és önző vágyait.
Krumlihámozóval a kézben megtörik az ember egyénisége. Ne feledje, Isten csak akkor használhatja önt igazán a maga céljaira, ha már megtört.
Most pont ott van, ahol lennie kell ahhoz, hogy feladja önző énjét."

"- Minden, amit teszünk, vagy kérünk maguktól - magyarázta Mary Louise nővér még valamikor az elején - okkal történik.
Ezt néha megértik majd, és egyetértenek, néha viszont rejtély marad maguk előtt.
Nem fontos mindent megérteni, de engedelmeskedni igen.
 Az, hogy nem volt semmije, felszabadító érzés volt Kathleen számára.
Kiváltságnak érezte, hogy mindent megoszthat a nővérekkel, ettől sokkal egyszerűbbé vált az élete.
Többé nem készítette ki az arcát, nem volt rádiója, de még könyvei sem.
Egyszerűen semmi.
S ezzel eltűnt az életéből minden kísértés, hogy birtokoljon efféle tárgyakat.
Olyan volt ez, mintha újjászületett volna egy másik világban.
Igyekezett kegyetlenül kiírtani magából a régi világot, s már alig várta, hogy kiüresítse magát egészen, s eltávolítson minden akadályt, mely a legkisebb mértékig is gátolhatja Isten szeretetében."

"Mary Louise nővér azonnal észrevette, hogy valami bántja Kathleent.
- Rossz hírt kapott, nővér? - kérdezte.
- Ó, nem, inkább jót - válaszolt Kathleen erőltetett mosollyal. - A legidősebb bátyám júniusban nősül. Az egész család ott lesz az esküvőn.
- És maga is ott szeretne lenni.
Kathleen lelkében remény éledt.
- Ha lehetne… Nagyon sokat jelentene ez nekem, nővér.
Mary Louise nővér összevonta a szemöldökét, mintha Kathleen válasza csalódást okozott volna.
- Kathleen nővér, önnek most már új családja van.
- De… - Mihelyt ez a „de” kicsúszott a száján, Kathleen tudta, hogy hiba volt közbevágnia, és értelmetlen minden tovább vita. - Sajnálom, nővér.
A nővér bólintott, elfogadva a bocsánatkérést.
- Megértem, hogy mindez még új önnek. Mindössze hat hónapja van velünk, és még idegen kissé az életmódunk. De mostanra már készen kéne állnia mindenfajta áldozatra annak érdekében, hogy szolgálhassa Istent. El kell engednie a családját, most már teljes egészében Istenhez tartozik.
- Igen, nővér - mondta Kathleen engedelmesen. De a lelke még tiltakozott. Igenis hozott már áldozatot, sok-sok áldozatot, méghozzá örömmel. De hogy a családját is…
- Meg kell halnia a korábbi énjének ahhoz, hogy újjá tudjon születni."

Azóta sokszor eszembe jutnak ezek a dolgok a könyvből.
És egyszerűen nem értem, miért tették ezt az apácákkal...

....Azért azt meg kell jegyeznem, hogy ezek a sorok a 60-as évekről szólnak.
Nem hiszem, hogy most is ez lenne a gyakorlat a zárdákban....
És elismerem, hogy ezek a részletek így elég sarkalatosak, kemények tűnnek... 
Ettől függetlenül jó volt bepillantani egy apácazárda életébe.