... női huncutságok... magamról, a világról...

2013. június 28.

Fóliatartó

Akinek gondot okoz a fiókban el és szétcsúszkáló fóliák, annak ajánlom ezt a megoldást.
Fel lehet szerelni akár a falra, a kamraajtóra, netán a konyhaszekrény belsejébe.
Szinte helyet sem foglal, és mégis kéznél van.
Ráadásul nem tekeredik le folyton, és nem szakadozik szét.




2013. június 26.

A csíkos...

Kész!
Elkészült a csíkos tunikám tegnap este, mára már csak a szálak eldolgozása maradt.
Igen, végül tényleg tunika lett belőle, aminek roppantul örvendek, mert csak reménykedni tudtam benne, hogy nem egy normál pulcsi hossznál fogy el a fonalam.

Május 13-án kezdtem hozzá, de volt közben 3 hét, amikor masszívan elutasítottam minden kötést, és varrást, azaz kb. 1 hónap alatt abszolváltam a tunika megkötését.
Mint már írtam egy előző posztban, nem minta alapján kötöttem, az egész formája menet közben alakult ki.
Ezért is szeretek felülről lefele kötni, mert határtalan szabadságot ad a projektnek.
Összesen 400gr Barka Gilice fonalam volt a feladathoz, a kész darab 380gr lett.
Sikerült hát a célomat elérni, miszerint a teljes fonalmennyiséget bele akartam dolgozni a tunikába.
 
Most mutatok pár majdnem kész tunika képet, aztán talán hétvégén lesz rendes fotó is róla.



Szerintem szeretni fogom... :)

2013. június 24.

Gyűrűpárna

A múlt szombaton esküvőre voltunk hivatalosak, az unokatestvérem ment férjhez.
Mikor elhozták a meghívót 1 hónappal a nagy nap előtt, felajánlottam, hogy készítenék nekik egy gyűrűpárnát.
Örültek az ötletnek, én pedig elkezdtem filózni rajta, hogy milyet alkossak.
Mivel Évi nem szereti a csicsás és fidres-fodros dolgokat, csakis egy egyszerű verzió jöhetett szóba.
De 3 hétig hiába gondolkodtam rajta, nem jött az ihlet.
Csak azt tudtam, hogy a közös nagymamánktól örökölt dolgokból fogom elkészíteni, mert ő is nagyon szerette a Mamit..

Adottak voltak például a gombok.
Gyerekkoromban imádtam a Mami gombjai között kotorászni, szortírozni őket, piszmogni velük.
Rengeteg gomb volt a dobozokban, szépséges kagylóból készültek, de akadtak különleges fémgombok is az egyszerűek között.
Ezek mind az enyémek lettek, más kézimunkához való dolgokkal egyetemben.
Aztán az esküvő előtt 1 héttel kezdett körvonalazódni, mit is szeretnék.
Olyan párnát találtam ki, ami beleillik egy 4 éves kislány kezébe, aki megkapta a "gyűrűk hordozója" szerepét.
És olyat, amit akár a nagy nap után felakaszthatnak valahová.
De főképp olyat, ami egyszerű.

Kerestem egy sallangmentes, és kicsi horgolásmintát, amit meghorgoltam, és kikeményítve blokkoltam..
Aztán egy békebeli nyers színű filcből kivágtam 2 darab 14cm átmérőjű kört, és az egyik közepére felvarrtam a meghorgolt darabot, és a fonák oldalra a szalagot, amivel majd felakaszthatják.
Aztán összeillesztettem a 2 kört, és apró öltésekkel majdnem végig összeöltögettem őket, de egy kicsi nyílást hagytam, ahol be tudtam bújtatni a tömőanyagot.
Miután ez megvolt, a nyílást is bezártam.
Ezek után pedig a gombvadászat következett, ami jó móka volt. Addig kotortam, válogattam, amíg nem találtam olyanokat (2 darabot), amik összepasszoltak.
Ezt a 2 gombot elővarrtam, azaz pár öltéssel összevarrtam, nehogy szétcsússzanak, majd odaillesztettem a horgolás közepére, és felvarrtam úgy, hogy egy kicsit összehúztam a párnácska közepét.
Majd egy irizáló gyönggyel fejeltem meg a gombokat
Már csak a gyűrűtartó szalag volt hátra, és a gyöngyök.
Kerestem a gyöngyeim között egy olyat, ami színben passzolt a párnácska stílusához.
Mivel nem akartam egy egész napot eltölteni a szemenkénti felvarrással, így ötösével szedtem a tűre a csontszín gyöngyöket, és a szélén körbevarrtam az egész párnát.
Ezután a gyűrűtartószalagot húztam be a párnába, és már kész is volt az ajándék. 
(ezt a szalagot utána akár ki is lehet húzni nyom nélkül, ha zavaró lenne)

Egyszerű lett, illett a tulajdonosához, aki pénteken nagy meghatottság közepette vette a kezébe...
Nagyon tetszett neki, én pedig boldog voltam! :)

Íme, a készítés  folyamata:

Egyébként az esküvőn láthattam, hogy mennyire jó volt a választásom a stílust illetően.
Teljesen passzolt a menyasszonyi ruhához, és a díszítésekhez, és főként a tulajdonosához.

A párnácskát el lehet készíteni, akár levendulával töltve is...

2013. június 21.

Gyűjts szelektíven

Mi már nagyon régóta szelektíven gyűjtjük a hulladékokat, a gyerekek már ebben nőttek föl.
Nekünk nagyon fontos ez!

Most, hogy a lányom elköltözött, vitte magával ezt a szemléletet, aminek roppant mód örülök. :)
Szerencsére a városunkban sok évvel ezelőtt megjelentek a szelektív szigetek, és látom, hogy mára már nagyon sokan így gyűjtik hasznosítható hulladékokat.

Ma már sokféle variációban lehet kapni erre alkalmas szerkezeteket, bár sajnos elég borsos áruk van..
Ezeket a mini gyűjtőket elhelyezhetjük a konyhában, a kamrában, mosókonyhában, vagy garázsban.
Kinek hol van helye.

Nekem vannak mély fiókjaim, imádnám benne gyűjteni a cuccokat, de akkor az edényeimnek nem lenne helye.
Ezért más megoldás híján egy kisebb dobozban tároljuk a hulladékokat szortírozás nélkül, majd ahogy megtelik, akkor egyben levisszük, és ott pakoljuk szét a helyükre.

De nézzétek csak meg, milyen klassz megoldásokat lehet kialakítani...







Végül egy házilag készített alkalmatosság, ami fillérekből kijön, ráadásul pont méretre szabható.

.. és már megint nem tudtam megállni, hogy ne ezer képet tegyek fel. :)

2013. június 19.

Diy - szőnyeg

Már olyan régóta szeretnék egy pólókból készült újrahasznosított szőnyeget...
Csak sosem akarnak összejönni a pólók.
Vagy azért, mert annyira jó állapotban vannak, hogy inkább Beregszászba küldöm őket, vagy azért, mert Petiakiférj elviszi egy óvatlanabb pillanatomban a műhelybe rongynak.
Mire észreveszem, késő a bánat, menthetetlenül kezelésbe vette.. :)
De nem adom fel..
.. ráadásul most le is kéne cserélni a fürdőben a szőnyeget.. és egy hasonló szőnyegecske pont megfelelő lenne oda.


Ez a fajta technika sem áll messze tőlem.

De talán ez az igazi nekem...
Pólóm ugyan nincs, de fonalam és horgolótűm már van hozzá. :)

De igazából ilyesmit szeretnék...
Csak vászon helyett pólókból.

Ezeken a technikákon kívül lehetne még a hagyományos módon készítve, vagy kötve, netán csomózva, esetleg valamilyen karikára feldolgozva a szőnyeg.
Mindegy.. a lényeg, hogy nem a kukában landol a kinőtt póló.


2013. június 18.

2013. június 17.

Szerepjáték..

Sántha Ferenc

Kicsik és nagyok

Ketten játszottak az udvarban, egészen hátul, a kert első fái között. Egy kislány és egy kisfiú, egyik sem volt idősebb nyolcesztendősnél.
A fiú egy fadarabbal négyszöget rajzolt az agyontaposott földre, három, négy méter lehetett minden oldala. A kislány figyelmesen nézte a fadarab útját. A karjában kis játék baba lapult. – Azt szeretném, ha először az ágyat rajzolnád meg, rettenetesen álmos a kicsi, alig tudja nyitva tartani a szemét.
A fiú felegyenesedett, összehúzott szemekkel vizsgálta a vonalakat, aztán belépett a négyszög közepébe.
– Csak beszélsz összevissza!…
Az egyik vonal mellé három vonallal berajzolta az ágyat.
– Most az asztalt… – mondta a kislány.
– Azért is a kályhát rajzolom be először, s legközelebb a bútorokat, és csak azután a falakat…
Továbblépett, és egymás után rajzolta a köröket, kockákat – szekrényt, kályhát és a többi bútorokat. Aztán eldobta a fadarabot.
– Menj, és kösd meg a kutyát!
A kis kuvasz körülöttük lebzselt. Amikor a kislány közelebb lépett hozzá, félrefordított fejjel tekintett fel.
– Gyere, Bodri… most mást játszunk, addig te szép nyugodtan itt maradsz. – Az egyik fához vezette, és gyors ujjakkal hozzákötötte.
– Jaj, istenem, milyen késő este van már, és az én emberem még mindig nincs idehaza, a kicsit sem fektettem még le, istenem, de szerencsétlen vagyok!…
– Kész? – kérdezte a fiú.
– Megyek már, megyek…
A babáját ringatva a melléhez szorította, és belépett a szobába. Egy pillanatra megállt, és visszanézett a másik gyerekre. Az zsebre dugott kezekkel nézte.
– Gyerünk, gyerünk, gyerünk…
Az ágyhoz lépett, és óvatosan lefektette a babát.
Melléje térdelt, falevelekkel betakargatta, aztán nagyot sóhajtva melléje dőlt.
– Jaj, a derekam, sohasem lesz vége ennek. Aludj, csillagom, én is alszom azonnal, apuka is hazajön mindjárt, és hoz valamit az ő csillagának…
Cirógatta a gyermek arcát, aztán a haját. A baba szemei kékek voltak, bután bámultak az égre. A szájáról lekopott a festék, csak itt-ott ült egy piros foltocska. A fiú megfordult, és úgy, ahogy volt, zsebre dugott kezekkel, a kerítéshez ment. Hátát nekivetette a deszkának. A kutya magasra vetette a farkát, fejét egészen oldalt fordította, és a fiút nézte.
– Öreg Bodri – szólt rá a gyerek. – Mindjárt elengedünk, de te elcsavarogsz, ha nem veled játszunk… Rántsd meg a kötelet!
A kutya felcsaholt, és jobbra-balra ugrálva rángatni kezdte a kötelet.
– Én édes Istenem! Istenem, mikor szabadítasz már meg… – hallatszott a kislány motyogása a játék szobából. A fiú odatekintett. Kezét kivette a zsebéből, és kiegyenesedett. Kigombolta végig az ingét, két tenyerével beletúrt a hajába, fejét hátravetette, és szemét az égnek emelve felkiáltott.
– Huuu… keserves Isten… – és tántorgó lábakkal, erre-arra dülöngélve megindult a szoba felé. Belekezdett valami énekbe, aztán abbahagyta, felordított.
– A keserves világ… fuj, betyár Krisztus!…
– Édes istenem, Szűz Máriám… – mondogatta a kislány, és összetette a tenyerét, mintha imádkozna. Aztán felemelkedett, és a baba fölé hajolt.
– Aludj, egyetlenem… nincs semmi baj!
– Hejjj… – Kint a fiú kiköpött a földre. Bizonytalan, részeg mozdulattal beletörölt az arcába, mintha szét akarná morzsolni az orrát.
– Nyisd ki!… – kiáltotta a szoba felé.
A kislány felemelkedett, arcát a kezébe temette, vállai rázkódtak, úgy tett, mintha sírna. Tétován, ijedten lépett erre-arra, mint aki nem tudja, mit tegyen. Közben szétnyitott ujjai közül figyelte a fiút.
– Nyisd ki!… Bezárta, a jó istenit… Nyisd ki az ajtót, te!…
A lányka a négyszög oldalához szaladt, és a lábával eltörölte egy darabon a felrajzolt vonalat.
– Jaj, dehogy zártam… Dehogy zártam…!
– Ott dögölj meg, ahol vagy… – tántorogva közeledett a nyíláshoz, de mielőtt belépett volna, megingott, és ott haladt keresztül, ahová a szekrényt rajzolta.
A kislány elvette a kezét az arcáról, és kacagni kezdett.
– Megint a szekrényen jössz be…
A másik visszatámolyogva, újra nekiindult az ajtónak… – Bestia, minek zárod be, mondtam, hogy nyitva álljon. Hányszor mondtam már…
– Jaj, teremtőm – mondta a kislány, és maga elé tartott kezekkel hátrált az ágyhoz.
– Feküdj le, ne kiabálj, mindenki felébred…
– Majd lefektetlek én, lefektetlek én, megállj…
– Ne kiabálj, az isten szerelmére… Gyere, levetkőztetlek…
– Mars!…
– Segítek, csak ne kiabálj… felébred a kicsi… gyere szépen.
Egészen a fiú mellé lépett… Egymásra néztek. A leánynak barna szeme volt, a fiúé kék, mint az ég, vagy akár a játék babáé az ágyon. Egymást nézték pár pillanatig, aztán a fiú megszólalt, halkan, hogy alig lehetett hallani.
– Most akard levenni a kabátomat…
Kabát nem volt rajta, az ingéért nyúlt a kislány.
– Gyere, feküdj le…
– Feküdjek le, mi?…
– Jaj, istenem, miért teszel tönkre – aztán vékony gyermekhangja sírásba gördült. – Keserves, nyomorult élet!
Megfordult, és a gyermek mellé vetette magát. Arcát a karjába temette, és zokogott. Ha valaki messziről hallja, azt hitte volna, felnőttnek a sírását hallja.
– Bőg! Aztán holnap végigjajgatod az utcát, hogy megvertelek…
A kislány mondani kezdte, mintha sohasem akarná abbahagyni.
– Hagyj engem, hagyj engem…
– Fogd be a szád…
– Hagyj engem, hagyj engem…
A fiú odatámolygott hozzá.
– Elhallgatsz végre?…
Megmarkolta a lány ruháját, és rángatta, míg le nem húzta az ágyról. A kislány felkapta a fejét.
– A hajamat kell fogni – suttogta.
– Amióta levágták, nincs mit fogni rajta – suttogta a fiú is, de elengedte a ruhát, és igyekezett belemarkolni a másik hajába, ami rövidre volt vágva, szinte olyan rövidre, mint a fiúé, mert már nyár volt.
– Bánt az urad, mi? Részeg az urad?
Húzni kezdte végig a földön. A kislány feltérdelt, és összeszorított öklökkel védekezett.
– Eressz! – kiáltotta.
A fiú szemben állt a nappal. Arca pirosra gyulladt.
A bőre finom volt és érintetlen, de a szemei kegyetlenül összehúzódtak, és idegenül ültek a homloka alatt, mintha odalopták volna.
– Fáj! – kiáltozott a kislány, megfeszítette a testét, és kiszakította magát a szorításból.
A fiú mozdulatlanul nézte, karjait lelógatta az oldala mellett, és szemei egészen megszűkültek. Aztán elindult a lány után.
– Bestia…
A kislány kinyújtott karokkal védekezett. Lábuk alatt felgyűrődött a föld, széttúrták a megrajzolt vonalakat.
– A gyermek!
A kislány megtántorodott. Egyensúlyukat vesztve végigvágódtak a földön.
A fiú mély, hosszú lélegzetet vett, aztán körültekintve, halkan rászólt a leányra.
– Én most elalszom, és te akarj levetkőztetni…
A hasára fordult. Karját a feje alá tette, és dörmögve, érthetetlenül motyogva lehunyta a szemét.
A kislány megigazgatta a haját, ujjaival elrendezgette az összeborzolódott kis tincseket, aztán négykézlábra ereszkedett, és óvatosan a fiúhoz mászott. Végigtapogatta az ingét, nadrágját, kifordította a zsebeit, kődarabok, kulcs, kis spárga, színes üveg hullottak a földre.
– Nincs semmi – mondta halkan –, nincs neki pénze – és kezébe temette az arcát.

Forrás: 
Sánta Ferenc - Isten a szekéren


2013. június 13.

Csíkok

Most az egyik kötős projektem egy csíkos pamut pulcsi-tunika.
8 különböző csodás színű gombócom van a Barka Gilice fonalból, ami már egy ideje várta, hogy a kezembe kerüljön.
Felülről lefelé kötöm a darabot, és saját kútfőből alakítom a formáját, nem minta alapján készül.

Semmi különleges koncepció nincs a kötésnél, csupán azt gondoltam ki, hogy addig kötöm a hosszát, míg tart a fonal.
A csíkokat random módon váltogatom,  ehhez sincs semmi tervem.
De mivel körben kötöm a tunikát, egy trükköt kell alkalmaznom, hogy a csíkok szépek legyenek a színváltásnál.
Erre azért van szükség, mert a körben kötésnél spirál alakban kötünk, így értelemszerűen nem egy vonalba kerülnének a különböző színek.

Ezt pedig nem szerettem volna, így bevetettem ezt a klassz kis trükköt:


És íme a készülődő tunika, ahol a karom alatt láthatóak a színváltások.
Azaz remélem, hogy inkább nem. :)


Egyébként a fotózás óta majdnem kész az egész tunika, csak a nyaka van hátra, és még pár csík..