... női huncutságok... magamról, a világról...

2013. augusztus 15.

DIY tartó, fülbevalóknak

Miután a nyakláncokat, és a karkötőket szépen elrendeztük, nem maradt más hátra, mint a fülbevaló elrendezése.
Ezek között is érdemes rendet tartani, mert így sokkal kevésbé sérülnek, és veszik el egyeseknek a párja.

Az első két kép a saját tartóm, amit az Ikeában vettem fillérekért.. azóta gyarapodott még 2 darabbal, és természetesen már nem csak ennyi fülbevaló díszlik rajta... mára már alaposan túlzsúfoltak.
Csak egy műanyag kanavászt kellett belevágnom, és máris szuperül működött fülitartóként. :)
Már jócskán kinőttem ezt a meglévő hármat, tehát bővítés következik ezekből a képtartókból. :)








2013. augusztus 12.

DIY tartó, nyakláncoknak

Be kell látnunk, hogy a nyakláncokat is érdemes szépen tárolni, mert velük elég gyakran megfordulnak az összebogozódások..
És ha ez megtörténik, sajnos elég sokszor szét is esnek a feszegetések miatt.
Ezt kerülhetjük el úgy, hogy valami klassz módszert kitalálunk a tárolásukra.







Persze ez csak pár ötlet, de a neten bóklászva hamar találtok számotokra is megfelelő tárolórendszert.. :)

2013. augusztus 9.

DIY gyűrűtartó

Ehhez már nem is írok semmit..
Pont abból az elgondolásból gyűjtöttem össze ezeket, mint ahogy azt a karkötőknél tettem.
Fő célom a praktikum, és a rendezettség..





2013. augusztus 7.

DIY tároló karkötőknek

Az idén is nagy divatnak örvendenek a színes karkötők, de ha már összegyűlik egy halom, akkor esetleg gondot okozhat a tárolásuk.
Ezen könnyen lehet segíteni, csak készítünk kell nekik egy speciális tárolót, ahol nem csak rendezetten várják a sorukat az ékszerek, hanem még díszítő funkciója is lehet.

Sokféle variáció kering  a neten, csak rajtunk áll, hogy melyiket választjuk.
Az elkészítésük sem ördöngösség, bátran vágjatok hát bele.
Nekem azok a legszimpatikusabb variációk, amiket egyébként kidobandó anyagokból alakítanak ki.





2013. augusztus 5.

Francia köröm

Újabban teljesen odavagyok a körömlakkokért.
Ezért idén nyáron folyton ott csillognak a különböző színek a körmeimen.
Csináltam már egyszerűeket, csíkos körmöket, csillámosakat, ferdén festetteket és több színből állókat, de még mindig keresgetek a Youtube-on inspirációkat.
Most épp a francia lakkozásra találtam egy egyveleget.
Az pedig egészen valószínű, hogy párat ki is fogok próbálni közülük..



2013. augusztus 2.

Vízhatlan holmik

Nem szereted, ha egy strandolás közben vagy után a táskában átnedvesednek a dolgaid?
Én például egy átázott könyvön nagyon tudnék morcogni..
Nem fogsz többet bosszankodni ezen, ha egy kis maradék fóliából készítesz vízhatlan táskát, és/vagy neszeszert.
pl. az Ikeában lehet kapni hozzá megfelelő "fiókbelsőfóliát".. (nem tudom a pontos megnevezését, pedig nekem is van..)
 Tutorial:




Tutorial:

2013. július 31.

Pénztartó strandra

Még talán nem késő, hiszen azért előttünk vannak az augusztusi strandolós napok, hogy biztonságba tudjuk a pénzünket a vízparton.
Vagy akár a gyerekek fagyi, lángos pénzét...
Egyszerű, de jó ötlet.
Tutorial:

2013. július 29.

Üvegkavics

Nektek is van otthon egy rakás üvegkavicsotok?
Nekem igen..
Régebben sokat használtam kreatív dolgokhoz, de még így sem nagyon látszik, hogy fogyott volna a készletből.
Most viszont találtam egy megoldást, mire is lehetne felhasználni őket.
Nem mellesleg még tetszik is, és van pár körömlakkom, amit rákenegethetnék..

A gyűrű elkészítéshez a körömlakkon kívül kell még ragasztó, és gyűrűalap..
És máris pikkpakk kész a csillivilli új ékszerünk.



Ajándéknak is kiváló lehet!!

2013. július 26.

Paradicsom

Bármilyen hihetetlenül is hangzik, de paradicsomot lehet ültetni nyár közepén is.
Csak éppenséggel most nem magról történik az ültetés, hanem az oldalhajtások lesznek a szaporítóalanyok.
Ami a legjobb benne, hogy október-novemberben is lesznek szedhető  termések rajta..
Nem mellesleg rettentő egyszerűen kivitelezhető, így bátran ajánlom mindenkinek.
Idén én is ki fogom próbálni, mert kíváncsi vagyok, erre a módszerre.
Csak előtte hagyok pár tősarjat megnőni, mert ezeket eddig mindig kitördeltem..

Bálint gazdánál szépen le van írva, hogy valósítsuk meg a "őszi/téli" paradicsom termesztést..



2013. július 23.

Fonok.. még mindig

Mostanában sem hanyagolom el a fonást, jelenleg egy hihetetlenül finom és puha, merinoi szalaggyapjúval játszom.
( Rikker-féle )
Imádom fonni, nagyon engedelmes, simulékony ez a szösz.
Azt mondjuk nem állíthatom, hogy túlzottan szapora ez a kézi orsós fonás, de én nagyon szeretem.
Cseppet sem bánom, hogy a 200 méter fonal elkészítése eltart akár pár hétig is.
Mellesleg terápiának is kiváló ez a technika...
Nem tervezem befesteni ezt a fonalamat, mert így fehéren szeretném majd megkötni. :)

Az előbb tekertem le ezt az adagot az orsóról, és mint kiderült, 207 méter fonal lett belőle.
Hogy ez hány gramm lehet, azt még nem tudom, mert 1-2 napot a hokedli lábán pihenget.. de majd kiderül.
Én olyan 50-60 grammot saccolok.

PS: 
Lemértem.. 52 gramm lett. :)
Még kb. 400 métert szeretnék fonni, hogy elég legyen az eltervezett projekthez. Talán nyár végére meg is leszek vele... :)

De természetesen nem ez az egyedüli fonásom..
Ez mellett fonok még egy csodaszép, hortenzia színű falkland gyapjút is, csak azzal még nem haladtam annyit, hogy érdemes lenne feltenni.